Néhány szó a gyógytornáról

A mai emberek egyre kevesebbet foglalkoznak egészségükkel, pedig korunk talán egyik legfontosabb feladata az lenne, hogy megtanítsuk mindenkinek, hogy az egészséges életmód (táplálkozás, mozgás, káros szenvedélyek elhagyása) mennyivel szebbé és jobbá teheti életünket. Az élet túl rövid ahhoz, hogy betegesen éljük le!

Már a betegség megjelenése előtt, vagy annak kezdetekor szánjon időt egészségének védelmére a gyorsabb gyógyulás érdekében.

A gyógytorna jelentősége és az emberi szervezetre gyakorolt kedvező hatása a mai napig nem épült be az köztudatba. A gyógytorna nem csak műtétek utáni rehabilitációk esetében alkalmazható, hiszen sok betegség megelőzhető alkalmazásával.

Központunkban a találkozás vizsgálattal indul, melynek során felmérjük a beteg állapotát, az estleges fiziológiai eltéréseket, a beteg életmódját. A rendelkezésre álló leleteket elemezzük, esetlegesen újabb vizsgálatokat csinálunk,javaslunk.

Egyéni gyógytorna alkalmazásával lehetőség van a beteg személyre szabott gyógytorna szerinti diagnosztikájára, és terápiájára, valamint a gyakorlatsor kidolgozására is. Egyéni gyógytorna esetében a beteg állapotától függően 20-40 perces kezelés keretében történik a foglalkozás. Jelentős eredményeket érhetünk el ortopédiai, traumatológiai, reumatológiai, neurológiai és belgyógyászati kórképeknél is.

A csoportos gyógytorna célja legtöbbször a prevenció, de bizonyos végtagi és gerincproblémás megbetegedések is kezelhetők ilyen módon, bár a hatékonyság foka megkérdőjelezhető.

A gyógytorna célja, hogy speciális gyakorlatokat alkalmazva előbb a megbetegedett testrész funkcióját helyre állítsa, majd ez által javítsa a beteg koordinációját, egyensúlyát és ügyességét a mindennapokban.

A gyógytorna gyakorlatok lehetnek

  • aktívak: ilyenkor a beteg maga végzi a mozdulatsort;
  • vezetett aktív: ilyenkor a beteg és a terapeuta együtt dolgozik;
  • passzívak: amikor a gyógytornász vagy mozgatógép segítségével jön létre a  kívánt mozdulat, a beteg ilyenkor csak pihenteti az adott testrészt

Aktív gyakorlatok során használunk izomerősítő és nyújtó gyakorlatokat, koordináció, egyensúly- és tartásjavító gyakorlatokat. Eszközök széles tárházából választhatunk: labda, bot, szalag, stb.

A passzív terápiák során passzív kimozgatást, passzív nyújtást és manuálterápiás fogásokat alkalmazunk.

Egyéni kezelés szükséges az alábbi esetekben:

  • nyak-, hát-, derék-, és végtagfájdalmak;
  • sérülések utáni rehabilitáció: törés, zúzódás, szalagszakadás, ficam, polytrauma, stb.;
  • műtétek előtti roborálás: minden mozgásszervi műtétet megelőzően, hogy a beteg ízületének mozgáshatárait és izomerejét megnövelve kerüljön sor a műtétre, illetve a műtétet követően, hogy már  ismerje  a műtét utáni gyakorlatoka
  • műtétek utáni rehabilitáció: csípő-, térd-, vállprotézis, gerincműtétek, szalagplasztika, osteosintezisek, stb.;
  • gerincbetegségek, ortopédiai elváltozások: gerincferdülés,idegbecsípődés, lumbágó,  spondylolisthesis és egyéb fejlődési rendellenességek, porckorong rendellenességek, pl. sérv, kitüremkedés, SPA vagy Bechterew kór, lúdtalp, veleszületett és szerzett csontrendszer betegségek, stb.;
  • minden ízületet érintő degeneratív elváltozás;
  • neurológiai kórképeknél: sclerosis multiplex, Parkinson kór, agyi történések után, neuropathiák, hemiplaegia, paraplaegia, stb.;
  • fejfájás, szédülés