Már mindent megpróbált, hogy felesleges kilóit leadja?

Az INSUMED egy Németországban kifejlesztett, orvosok által kontrollált diétás rendszer. A cég tevékenységének előterében a túlsúlyosság és szövődményeinek prevenciója áll, különös tekintettel a 2-es típusú cukorbetegekre. A legsikeresebb fogyókúrás rendszer Európában.

Kizárólagos Dunántúli képviselő és forgalmazó

HagymaGym/ Dr. Lákovics Anna

MI AZ INSUMED?

Az INSUMED GmbH–t 2002–ben a németországi Mainzban alapították. Ma is itt található a cég központja. Az értékesítési osztály Fürthben van, a logisztikai csoport székhelye pedig Reurieth. A cég orvosi táplálkozás-terápiás koncepciók és ezeket támogató speciális, gyógyászati célra szánt tápszerek kidolgozásával, fejlesztésével és előállításával foglalkozik. A táplálkozási koncepciók alkalmazhatók a túlsúlyosok, a túlsúllyal összefüggő 2–es típusú diabéteszesek és a fehérjehiányosan táplálkozók diétás terápiájában.

Az INSUMED név az INSULIN és a MEDICIN szavakból adódik, ami jelzi, hogy a magas inzulinszint és a hozzá társuló inzulinrezisztencia, valamint az ezekből adódó túlsúly orvosi kezelése a cél. A sikeres gyógyítást a speciális, gyógyászati célra szánt tápszerek és az INSUMED orvosok magas szakmai felkészültsége teszi lehetővé.

Az INSUMED táplálkozási koncepciók és a speciális tápszerek alkalmazása kizárólag az INSUMED–del együttműködő orvosok által lehetséges.

  • Túlsúllyal küzd?
  • Vércukorszintjének értékei magasabbak a normálisnál?
  • Számtalan diétával próbálkozott már, mégsem sikerül lefogynia?
  • Sokat dolgozik, mindig fáradt, úgy érzi, az erőnléte már nem a régi?
  • 50 év fölött van, egyre nehezebben teljesít?
  • Nehezére esik a lépcsőmászás, az unokáival a fogócskázás?
  • Rendszeresen sportol, szeretne javítani az eredményein?

Ha bármelyik kérdésre igen a válasza, Ön jó helyen jár!

Nem vagyunk egyformák, nem húzható mindenkire ugyanaz a kabát, személyre kell szabni a táplálkozásunkat is! Aki egészségesen akar lefogyni, annak egészségesen kell ennie. Mi az evésről beszélünk, nem a koplalásról. Csodamódszerek nincsenek, ez sem az! Ne keressen nálunk fogyókúrás recepteket, nem gyötörjük kalóriaszámlálással sem, itt nincsenek szigorú szabályok, tiltások.

Orvosi diétaterápia az optimális testsúly és testösszetétel elérése és megtartása érdekében.

Az INSUMED diéta alapját a németországi INSUMED cég által gyártott tápszerek fogyasztása jelenti. A rendszeres laboratóriumi ellenőrzések és a szigorú higiéniai követelmények garanciát jelentenek a legmagasabb minőségre, melynek köszönhetően a Trinknahrung termékcsalád minden egyes tagja 100%-ban eleget tesz mind a német, mind pedig az EU-s egészségügyi regisztrációs törvénynek. Ezen felül a termékeket természetesen az OETI laboratóriumaiban is bevizsgálták és regisztrálták.

INSUMED Termékek

A Trinknahrung termékcsalád

A gyógyászati célra szánt, édesítőszerrel készült tápszer porok számtalan ásványi anyagot és vitamint tartalmaznak, így kiválóan alkalmasak az elhízás diétás kezelésének kiegészítésére, mivel használatuk mellett nem alakul ki hiányállapot a szervezetben, erre sok más termékcsalád nem figyel. Az elhízott diabétesz mellituszosok számára is kiváló megoldást jelent, hiszen cukor helyett édesítőszert tartalmaz, nem emeli meg a vércukorszintet és alacsony a glikémiás indexe, így speciális étrendjük kiegészítésére a Trinknahrung tápszer porból készült táplálékot ők is nyugodtan fogyaszthatják.

A Trinknahrung italporok megalkotásánál maximálisan figyelembe vették a túlsúlyosok, illetve a túlsúllyal küzdő diabéteszesek diétás kezelésének legújabb nemzetközi trendjeit, valamint az elhízással járó élettani szükségleteket. A Trinknahrung italporok segítenek a az inzulinrezisztencia miatt kialakult gyakori éhség leküzdésében.

Az INSUMED Trinknahrung termékcsalád tápszer porai lehetővé teszik a huzamosabb időn keresztül tartó zsírszegény, ellenben kiegyensúlyozott fehérje- és szénhidráttartalmú, élelmi rostban gazdag táplálkozást.

Fontos megjegyezni, hogy a Trinknahrung termékek fogyasztása minden esetben orvosi útmutatást igényel, hiszen a személyre szabott orvosi utasítások teszik lehetővé, hogy a diéta során a szervezet a szükséges mennyiségű vitaminokhoz, makro- és mikrotápanyagokhoz, valamint fehérjékhez is hozzájuthasson.

A hatékony diétát emellett az is elősegíti, hogy a Trinknahrung terméke nagyon alacsony kalóriatartalommal bírnak, valamint nagy mennyiségeben tartalmazzák a dextrin nevű élelmi rostot, melynek legnagyobb előnye a szintén élelmi rost, inulinnal szemben, hogy nem okoz puffadást. Ennek a magas rosttartalomnak köszönhetően Trinknahrung termékek fogyasztásával, valamint az orvos utasítása alapján összeállított normális főétkezéssel fedezhető napi élelmi rost szükséglet.

A Trinknahrungok többféle fehérjekombinációt (tejfehérje, fehérjével dúsított tejpor, szójafehérje izolátum) és nagyon kevés zsírt, illetve cukrot tartalmaznak.

Hogy az INSUMED diéta még kellemesebb legyen, a Trinknarung termékek többféle ízben is kaphatóak:

Trinknarung BASIC

• neutrális „PUR”
• vanília „VANILLE”
• csoki „SCHOKO-CREMA” (gluténmentes)
• eper-rebarbara „ERDBEER-RHABARBER” (gluténmentes)

Trinknarung BASIC Plus

• kávé „LATTE MACCHIATO”
• karamell „CARAMELL-CREMA” (gluténmentes)

Trinknarung VEGAN

• vanília „VANILLE”
(laktózmentes, gluténmentes, jódmentes)

Hogy a diétát még jobban megkönnyítse, az INSUMED olyan termékeket is megalkotott, melyek fogyasztása szintén elősegíti a testsúly-kontrollált táplálkozást és egy sokkal szélesebb spektrumú étrendpalettát tesz elérhetővé. Ilyen termékek az INSUMED mobilszeletek és levesek, melyeket az orvos utasítás alapján nem csak a túlsúlyosok, hanem a súlyos diabétesszel küzdő fogyni vágyók is nyugodtan fogyaszthatnak. Sőt, a fogyókúra végeztével, a testsúly megtartásában is segíthet rendszeres fogyasztásuk.

Az INSUMED levesek is több ízben kaphatóak

• Erőleves
• Paradicsomleves
• Burgonyaleves
• Zöldségleves curryvel

Az INSUMED mobilszeletek is több ízben kaphatóak

• Csokoládé-mandula
• Málna
• Mogyoró-vaníliás
• Körte-joghurt
• Erdeigyümölcsös

insumed-levesek
insumed-szelet

BIA mérés

Sok fiatal legjobb tudása szerint egészségesen táplálkozik és sokat sportol, – úgy is mondhatnánk – vigyáz az alakjára. Az egészséges életmód „következményeit” naponta ellenőrzi a fürdőszobai mérlegen és nagy megelégedéssel nyugtázza nap mint nap, hogy minden rendben van, a testsúlya tökéletes.

Tudja Ön, hogy a mérleg csak a féligazságot mutatja?
A mérleg a testsúlyt mutatja, de azt nem, hogy a testünk mennyi zsírból, izomból, vízből áll. Pedig ezt jó volna tudni. Lehetséges, hogy egy normális testsúlynál túl nagy a zsír aránya az izomzathoz képest. Ebben az esetben egy normális testsúlyú, testalkatú, mégis elhízott emberrel van dolgunk. Ez a fajtájú elhízás kívülről nem látszik és sajnos egy szép, egészségesnek látszó testben lakik a kövérség.

De mi is ez a BIA-mérés?
A szervezet összetételéről a leggyorsabban és legegyszerűbben BIA-méréssel szerezhetünk pontos információt. Egy speciális, rendkívül érzékeny és ezért nagyon pontosan dolgozó orvosi műszert, az AKERN 101 nevű műszert használunk.
A méréshez körülbelül 5 percre le kell feküdni egy ágyra. Ez idő alatt kiegyenlítődnek a szervezetünk vízterei a fej és a láb között. A kéz- és a lábfejre két-két elektródát ragaszt az orvos, amelyeket mérőkábelek segítségével összeköt a műszerrel. A néhány pillanat múlva érzékelt elektromos jeleket a számítógépes program értelmezhető adatokká alakítja.

BIA-mérés megmutatja, hogy mennyi a szervezet

  • zsírtartalma
  • zsírmentes állománya
  • izomállománya
  • sejtközötti állománya
  • a szervezet teljes folyadéktartalma
  • a sejten belüli folyadéktartalma
  • a sejten kívüli folyadéktartalma
  • a szervezet alapanyagcseréje.

A mérési eredményből megtudhatjuk, hogy a szervezetünkben egészséges vagy kóros a zsír–izom–víz egymáshoz viszonyított aránya.
INSUMED orvosként a BIA-mérés után pontosan látjuk, hogy elégséges-e az izomállománya, és egészséges határon belül van-e a zsír mennyisége. Ha nem jó az izom-zsír aránya, akkor ezt a táplálkozási tanácsokkal, ha szükségszerű, akkor az INSUMED gyógyászati célra szánt tápszereivel, élelmiszerekkel és mozgásterápiával tudjuk korrigálni.
Ha érdekli Önt, hogy testének mekkora része zsír, izom és víz, akkor kérjük, jelentkezzen nálunk BIA-mérésre.

BESTFORM

A legjobb forma, az erőnlét csodája

A sportolóknak a nagy energiafelhasználás és a szervezetükben lejátszódó fokozott építő és regenerációs folyamatok miatt, az átlagosnál nagyobb a fehérjeigénye. A fizikai terheléstől függően a napi fehérjeszükséglet test-súlykilogrammonként 1,2–2 g, sőt időnként ennél még több is lehet. A mindennapi életben normális táplálkozással ezt a nagy fehérje igényt nehéz kielégíteni.

A terhelésnek megfelelő optimális fehérje fogyasztás viszont szükségszerű az izomzat felépítéséhez, regenerációjához és az ezzel összefüggő jó teljesítmény biztosításához.

Különböző élelmiszerek fehérjetartalma

 élelmiszer  fehérjetartalom 100 g – ban 
 BESTFORM  85,0 g fehérje
 sajt (trappista, ementáli)  átlagosan 28,0 g fehérje
 tonhal  (saját levében)  átlagosan 26,0 g fehérje
 lencse  átlagosan 26,0 g fehérje
 csirkemell  átlagosan 25,0 g fehérje
 gépsonka  átlagosan 23,0 g fehérje
 pisztráng  átlagosan 22,0 g fehérje
 bab (száraz)  átlagosan 22,0 g fehérje
 sertéscomb, karaj  átlagosan 21,0 g fehérje
 pulyka, házinyúl  átlagosan 21,0 g fehérje
 marhahús  átlagosan 20,0 g fehérje
 dió, napraforgó mag  átlagosan 19,0 g fehérje
 tükörponty  átlagosan 16,0 g fehérje
 izesített kenhető sajt  átlagosan 16,0 g fehérje
 füstölt, főtt tarja  átlagosan 15,0 g fehérje
 tofu  átlagosan 14,0 g fehérje
 olasz felvágott, mortadella  átlagosan 14,0 g fehérje
 baromfipárizsi  átlagosan 13,0 g fehérje
 tojás  átlagosan 13,0 g fehérje
 párizsi, krinolin, szafaládé  átlagosan 12,0 g fehérje
 szalonnás felvágott  átlagosan 10,0 g fehérje
 fehér  kenyér  átlagosan 10,0 g fehérje
 csiperkegomba  átlagosan   6,0 g fehérje
 tehéntej, kefir, joghurt  átlagosan   3,4 g fehérje

A fenti táblázatból látható, hogy nem könnyű „normális“ táplálékokkal az elégséges fehérjemennyiséget bevinni a szervezetbe. Egy főétkezés alkalmával fogyasztunk köreteket, zöldségeket, salátákat, gyümölcsöket is, ezért gyakran nem tudunk annyi fehérjetartalmú élelmiszert megenni, amennyire szükségünk lenne.

A BESTFORM speciális, gyógyászati célra szánt tápszer por segítségével ezt a problémát meg lehet oldani. A termékeket a legszigorúbb higiéniai követelményeknek megfelelően gyártják, rendszeres laboratóriumi ellenőrzések kíséretében. A BESTFORM a kölni dopping labor analitikai eredménye alapján doppingmentes. A kiváló német minőség egyik biztosítéka, hogy a BESTFORM forgalomba hozatala a németországi és az EU-s szigorú egészségügyi regisztrációs törvények értelmében történik és Magyarországon is megtörtént az OETI regisztrációja.

A BESTFORM-ot a sportolással járó élettani szükségleteknek megfelelően, a legújabb nemzetközi terápiás ajánlások alapján készítették.

A BESTFORM hatféle magas minőségű fehérjeforrást tartalmaz, amelyek egymáshoz viszonyított mennyisége úgy van összeállítva, hogy a könnyű emészthetősége mellett a biológiai hasznosulása is a legjobb legyen.

A BESTFORM tartalmazza az emberi szervezet számára létfontosságú húszféle aminosavat, többek között az úgynevezett esszenciális aminosavakat és a természetesen elágazó szénláncú aminosavakat, mint a leucin, a valin és az izoleucin (angolul: branched chain amino acids, BCAA), amelyek antikatabolikus és anabolikus tulajdonságaik következtében központi szerepet játszanak az izomzat és fehérje anyagcseréjében.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy ezek az aminosavak pozitívan befolyásolják az immunrendszert és az izomzat regenerációját. A BESTFORM olyan létfontosságú vitaminokat, ásványi anyagokat is tartalmaz, amire a sportoló szervezetnek naponta szüksége van.

Sport előtt fogyasztva segít az izomzat felépítésében, csökkenti a fáradékonyságot, így növeli a teljesítőképességet. Sport után meggyorsítja a regenerációt és lehetőséget ad az edzések  intenzitásának növelésére. A sport előtt és utána is fogyasztva e két hatást optimalizálni lehet.

A sportolók felesleges kilói csökkentik a teljesítményüket, a BESTFORM alacsony szénhidráttartalma és glikémiás terhelése (GI=1) lehetőséget nyújthat a testsúlyuk diétás optimalizálására is. A sportolók testsúlycsökkentő diétája során gyakran előfordul az izomzat leépülése, amit a BESTFORM megakadályozhat, így a testsúly csökkenése mellett a jó erőnlét megtartható.

BESTFORM TERMÉKEK

A BESTFORM egy hatkomponensű fehérjét tartalmazó, speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer por L-karnitinnal, L-glutaminnal, természetes elágazó szénláncú aminosavakkal (BCAA), vitaminokkal, ásványi anyagokkal és édesítőszerrel.

A BESTFORM  tápszer port a táplálkozás- és a sport-táplálkozástudomány legújabb eredményeinek felhasználásával orvosok és kutatók fejlesztették ki profi és szabadidő sportolók fokozott testi és mentális teljesítőképességének támogatására.

  • Ellátja a szervezetet gyorsan és egyszerűen magas minőségű tápanyagokkal.
  • Fokozza a testi és mentális teljesítőképességet.
  • Támogatja az izomzat felépítését és megtartását.
  • Lerövidíti a regenerációt.
  • Erősíti az immunrendszert.
  • OÉTI regisztrált, gyógyászati célra szánt tápszer por, fehérjehiány, szarkopénia és katabolikus állapot diétás kezelésének kiegészítésére.
  • Kiváló minőségű és létfontosságú fehérjéket tartalmaz, amelyek lehetőséget nyújthatnak a nagy testi megerőltetés során fellépő fokozott fehérjeigény pótlására.
  • Megfelelő adagolás esetén optimálisan elláthatja a szervezetet a létfontosságú esszenciális aminosavakkal, segíti az izomzat felépülését és gyors regenerációját.
  • Természetes elágazó szénláncú aminosavakat (BCAA) és cinket tartalmaz, amelyek segíthetnek az izomzat megvédésében fokozott testi megerőltetés, edzés vagy verseny esetén.
  • A glutamin és a cink támogathatják az immunrendszert és csökkenthetik a fertőzésekkel szembeni hajlamot.
  • A testsúly csökkentésénél támogathatja a zsír fogyását és csökkentheti az izomzat leépülését.

Az optimális fehérjefogyasztás előnyei a sportban

A sportolóknak a nagy energiafelhasználás és a szervezetükben lejátszódó fokozott építő- és regenerációs folyamatok miatt az átlagosnál nagyobb a fehérjeigényük. A fizikai terheléstől függően a napi fehérje szükséglet testsúlykilogrammonként 1,2–2 g, sőt időnként ennél még több is lehet. Normális táplálkozással ezt a nagy fehérjeigényt nehéz kielégíteni.

A terhelésnek megfelelő optimális fehérjefogyasztás viszont szükséges az izomzat felépítéséhez, regenerációjához és az ezzel összefüggő jó teljesítmény biztosításához.

A testsúly optimalizálása a sportban

A BESTFORM alacsony szénhidráttartalma és alacsony glikémiás terhelése (GI=1) lehetőséget nyújthat a testsúly diétás optimalizálására. Sportolók testsúlycsökkentő diétája során gyakran előfordul az izomzat leépülése. Vizsgálatok kimutatták, hogy testsúlykilogrammonként napi 2 g fehérje fogyasztása csökkentheti az izom leépülését és fokozhatja a testzsír csökkenését, tehát a szervezet átalakul: zsír helyett izom épül, ezt a folyamatot a sportolók szálkásodásnak hívják.

A BESTFORM fehérje összetétele:

  • tejfehérje
  • tejsavófehérje
  • kollagénhidrolizátum
  • szójafehérjeizolátum
  • tyúktojásalbumin
  • búzafehérje

Ezek a fehérjék tartalmazzák az emberi szervezet számára létfontosságú húszféle aminosavat.  Szervezetünknek szüksége van az aminosavakra, az izomzat, a kötőszövet, az inak, a szervek, a hormonok, az immunrendszerünk zavartalan működéséhez, felépítéséhez és regenerációjához.

Minden adag BESTFORM tápszer porban – tejtermékben elkeverve (300 ml tej + 30 g BESTFORM tápszer por) – 36 g létfontosságú fehérje és aminosav található, és ezek a sport előtt, alatt és után a szervezet rendelkezésére állnak. A BESTFORM tartalmaz L-karnitint, L-glutamint, BCAA aminosavakat és optimálisan adagolt vitaminokat is, amelyek a sportolók számára nélkülözhetetlenek.

 Aminósav  tartalom:  100 g  fehérjében  100 g  termékben  100 g  fehérjében  100g  termékben
 Izoleucin***  4,2 g  3,6 g  Hisztidin  1,9 g  1,6 g
 Leucin***  7,4 g  6,3 g  Tirozin  2,9 g  2,5 g
 Lizin***  6,2 g  5,3 g  Alanin  4,5 g  3,8 g
 Metionin***  1,8 g  1,5 g  Aszparaginsav  7,4 g  6,3 g
 Fenilalanin***  3,5 g  3,0 g  Glutaminsav  16,5 g  14,0 g
 Treonin***  3,9 g  3,3 g  Glutamin  8,5 g  7,2 g
 Triptofán***  1,0 g  0,9 g  Glicin  5,6 g  4,8 g
 Valin***  4,8 g  4,1 g  Prolin  8,1 g  6,9 g
 Arginin  4,1 g  3,5 g  Szerin  4,4 g  3,7 g
 Cisztein  1,0 g  0,9 g  Hidroxiprolin  2,3 g  2,0 g

Csúcsteljesítményeket támogató célirányosan kiválasztott hatóanyagok

BCAA  (4,7 g/adag)

A természetesen elágazó szénláncú aminosavak, mint a leucin, valin és az izoleucin (angolul: branched chain amino acids, BCAA) antikatabolikus és anabolikus tulajdonságaik következtében központi szerepet játszanak az izomzat és fehérje anyagcseréjében.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy ezek az aminosavak pozitívan befolyásolják az immunrendszert és az izomzat regenerációját.

A BCAA fokozottan szükséges az energiaigény kielégítésére hosszantartó kitartást igénylő fizikai megterhelés esetén.

L-glutamin (2,5 g/adag)

Az izomzat anyagcseréjéhez a glutamin a legnagyobb mennyiségben szükséges aminosav.
Intenzív testi megerőltetés esetén a szervezet glutamin felhasználása nagy, nem elegendő mennyiség esetén sportolóknál hiány alakulhat ki belőle. A megfelelő a glutamin ellátottság támogatja az immunrendszert (bélrendszer), elősegíti a tréning utáni regenerációt, késlelteti az elfáradás időpontját, fokozza az izomzat épülését és javítja az izomzat glikogéntároló képességét.

L-karnitin (500 mg/adag)

Az L-karnitin egy olyan természetes tápanyag, amely segít a zsírsavakat a sejt “erőműveibe” szállítani és energiává alakítani. A megfelelő L-karnitin ellátottság elősegíti, hogy az izmok és a szívizom lassabban fáradjon el. L-karnitinnal javítható a sport teljesítmény és csökkenthető a regeneráció ideje.
Hosszantartó, intenzív, testi megerőltetés következtében (pl. triatlon) kimutatható a szervezet L-karnitin vesztesége.

Cink (23 mg/adag)

A sportolók számára a cinknek nagy jelentősége van. A cink létfontosságú az erős immunrendszer fenntartásához, támogatja az anyagcserében résztvevő több mint 300 enzim működését. Segíti az izomzat felépülését, “anabolikus” nyomelemként kezelendő. Az izzadással cinket vesztenek a sportolók, a megfelelő adagolásával javíthatók az immunfunkciók. A cink fontos szerepet játszik a szénhidrát- és a zsíranyagcserében is. Hiánya növeli a regeneráció idejét. A cink elengedhetetlen különböző hormonok képződéséhez (pl. tesztoszteron, növekedési hormon, inzulin), amelyek hozzájárulnak a jó teljesítőképességhez.

Legyen ön is a legjobb formában BESTFORM-mal!